kishús: Tudat alatt?!

Okosabban kéne élni, annyit mondhatok... Nem tudom, ez a dal jár a fejemben. Utálom ezeket a tudat alatti dolgokat. Totál kétségbeejtik az embert. Most miért pont ez a szám? Célzás lenne? Honnan jön? Ugyan kitől? Nem értem. Értetlen vagyok, tudom. Sokan mondták már. Vagyis én mondtam sokaknak, ők meg közölték, hogy én csak inkább meg se szólaljak. De lényegtelen.

Okosabban élni. Kinek mit takar az "okosan élni".

Odafigyelni. Odafigyelni másokra, a családunkra, a barátainkra, az emberekre, akik fontosak nekünk. A háziállatainkra, macskára, kutyára, hörcsögre... Odafigyelni a feladatainkra, a kötelességekre, a munkánkra... És odafigyelni nem utolsósorban magunkra.

Megfeleni. Kinek? Anyádnak, Apádnak, a tanáraidnak, a főnöködnek? Kinek akarjon megfelelni az ember? Csak saját magadnak akarj megfelelni, bármennyire nehéz is, hogy ne törődj a külvilág véleményével. Okoskodok itt- hisz okosabban kéne élni-, mégis én vagyok az első, aki mindenkinek meg akar felelni. Biztosan ez az. Okosabban kéne élni. Nekem, hisz tudom, h senkinek nem kell megfelelni, csak saját magunknak, mégsem megy. Túl nagyok az elvárások. Kevesen tudnak teljesíteni. Én nem tartozom azon kevesek közé, azok közé, akiknek teljesítményük által könnyebb az életük. Á, milyen unalmas is lehet nekik. Könnyebb, sőt, kishíján tökéletes életük van. Tökéletes, hisz mindenük megvan. Hmm, ja. Minden. Minden külsőség. Pénz, autó, hírnév. De családjuk lehet nincs, lehet, hogy egy cseppet sem boldogok, lehet nincs melletük senki, aki támogatná őket, ápolná lelküket.

(Fhuj, miket irkálok itten?!)

Az én lelkemet se ápolja senki. Miért nem? Eltaszítottam, most meg már másé. De jó neki, biztosan boldog. És ettől én is az vagyok.