Rajongás...értem!
Meglátom a szemét: mosolyog. Olyan aranyos! Micsoda vadító szempár... Nem kéne kétszer kérnie, bármit szeretne, az biztos. Jön szembe, engem meg letepernek a gondolatok. Nem tudom hová legyek, amikor azt mondja „szia!“. És elhalad mellettem. Kiráz a hideg. Végigszalad rajtam, nekem meg feláll a hátamon a szőr. Utálatos érzés, ez esetben mégis magával ragadó. Imádom!
Utána nézek, ledobja a pólóját és a medencébe ugrik. Rámnéz, csillognak a szemei. Legszívesebben én is úsznék...vagyis fuldoklást színlelnék, csak hogy átélhessem, ahogy átkarolva a partra rángat. Átad a mentőknek...és odébbáll. Nem baj, tudom, hogy szeret, csak titkolja.
Másnap a pályán találkozunk, ahová én futni, ő focizni jár. Teljesen véletlen. A béna csapattársa elrúgja a labdát, ami nem mellesleg kishíján a fejemet viszi. Ő szalad oda érte- csak hogy közelebbről láthasson-, illedelmesen esedezik a bocsánatomért, és meghív egy italra- gondolom, még mielőtt odaérne mellém. Gondolatom első része tökéletesen beigazolódik, a folytatás nem. De csak mert családi vacsora lesz otthon náluk, az apukája tiszteletére. Legalábbis szerintem.
Az estét a barátaimmal a helyi kis vendéglőben töltöm, hogy elüssem az időt, míg ő a családjával bájolog. Az ajtóra pillantok- minden fél percben-, felbukkan. Hihetetlen...honnan tudta meg, hogy itt leszek?! Mögötte egy nyakigláb, vörös hajú, ragyás kis bige, a legújabb Gucci cuccokban. Biztos az unokahúga, akit ki akart menteni a családi vacsoráról. Megcsókolja. Akkor nem rokon.
Biztos csak féltékennyé akar tenni... De aranyos!!! Mi ez, ha nem szerelem?!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése