Évikeee: Elég..

Úgy érzem, hogy ez igy nem mehet tovább.Helytelenül cselekszem, de mi is lenne a helyes?

Mindenkinek tudom más a véleménye, és mindenki el látt egy csomó jó tanácsal, de én még nem tudom és nem jöttem rá.

Szeretném ha már vége lenne és nem bántanánk már egymást. Igazából ezt szeretném. Igen kértem időt hogy gondolgodjam ezen az egészen ügyön(de nem kapok??)...2év nehéz csak úgy eldobni magamtól.

Nem megy nem tudom elengedni, de miert ilyen nehéz Istenem miért ilyen nehéz.

Én erre nem vagyok képes .....titokban lehet azt remélem, hogy megteszi helyettem ,de nem Ő sem.Pedig csak szenvedünk mind a 2 en.

Egy kis magányra vágyom egy kis magányra.

Örkény István: A MAGUNK MEGVALÓSÍTÁSÁNAK NÉHÁNY VÁLTOZATA

Mi tagadás, mint a legtöbb gyerek, butaságokról álmodoztam. Pilóta, mozdonyvezető vagy legalábbis mozdony szerettem volna lenni. Néha gondoltam egy nagyot: ha megnövök, a bécsi gyors leszek!
Távoli rokonunk, dr. Kniza apátplébános, iskolázott és megfontolt férfiú, arra próbált rávenni, hogy kavics legyek, s engem vonzott is a végérvényesség, a lekerekített csönd. Anyám viszont, épp fordítva, azt kívánta, hogy keressek valami kapcsolatot az idővel. „Menj te csak el, kisfiam tojásnak – nógatott néha –, hiszen a tojás a születés és az elmúlás egyszerre, törékeny burokban múló idő. Egy tojásból minden lehet” – érvelt a jó mama.
De lám, az élet útjai kiszámíthatatlanok. Most egy homokórában vagyok homok, talán, hogy mindkettőjüknek igazuk legyen, hiszen a homok maga az időtlenség, a homokóra viszont az időmúlás ősi szimbóluma. Ott szerepelt már az egyiptomi hieroglifák közt, s azt jelentette: „Lemegy a nap”, „Istenem, hogy fut az idő!”, „Gyülekeznek már a költöző madarak”, és „Mitől szédülök, kedves doktor úr?”
Egy ilyen kényelmes állást nem könnyű megkapni, de Kniza bácsi dicséretére szóljon, bár nem helyeselte e megalkuvó életelvet, mégiscsak beprotezsált, s így fölvettek alkalmi homoknak. (Alkalmi azért vagyok, mert csak tojásfőzéshez használnak, ebben is a mamának lett egy kis igaza.) Sokáig minden simán ment, s már azt kezdtem mondogatni, hogy hála Istennek, sikerült jól berendeznem az életemet, amikor váratlanul beütött a baj, egyik napról a másikra megcsomósodtam, ami egy homoknak éppolyan katasztrófa, mint amikor egy balett-táncos pocakot ereszt. (De ez minálunk nem a korral jár. A homok nem öregszik.)
Most az a helyzet, mégpedig egyre gyakrabban, hogy a lábam átcsúszik, de a fenekem fönnakad az üvegszűkületben. Próbáltam persze fordítva, fejjel lefelé leperegni, de akkor is az a vége, hogy percekig, néha órákig nyomaszkodom kézzel-lábbal kapálózva, s ezalatt a tojások nem főnek tovább, a homokóra megáll, hiszen az a sok homok tétlenül vár a fejem fölött. S ezek a homokok nem sürgetnek, meg se mukkannak, de puszta létükkel valami néma, morális nyomást gyakorolnak rám, amitől idegbajt kapok. S még azt se mondhatom, hogy nem tehetek róla, mert igenis tehetek, hiszen nyilván elejétől volt bennem hajlam a megikrásodásra; más szóval alapjában duhaj, lázadó, összeférhetetlen fráter vagyok, abszolúte alkalmatlan homoknak.
Ilyenkor az embernek minden eszébe jut. Aki ma lát, el se hinné, hogy mehettem volna én izzólámpába légüres térnek. És tessék elképzelni, volt egy lány, egy csinos, de butácska, Panni nevű nő, aki a Batisztselyemgyárban dolgozott. „Te – mondta egyszer –, gyere ki velem, csinálunk belőled női bugyit…” – Akkor megsértődtem, de ma már ez is paradicsomi boldogságnak tűnik föl nekem; pedig bugyinak lenni se valami nagy változatosság, de mégiscsak van egy kis pikáns zamata.
És most megint be vagyok akadva a szorulatba. Innen üzenem mindazoknak, akik vártak tőlem valamit, hogy bár szeretteimtől csupa rossz tanácsot kaptam, végeredményben csak én vagyok a hibás, amiért ezt a szürke, de biztos életpályát választottam. Pedig, ha merek kockáztatni, akkor egy kis szerencsével és minden protekció nélkül, mert ismertem a mérnököt, aki a világ legnagyobb óceánjáróját tervezte, többre is vihettem volna; hiszen ha a 70 000 tonnás Queen Mary helyett történetesen én jutok eszébe, akkor most nem a hasamat lennék kénytelen behúzni, hogy átjussak ezen az istenverte szűkületen, hanem toronymagas hullámokat meglovagolva, széllel-viharral dacolva, büszkén szelném a tengereket!
Bocsánat. Sikerült. Átpréselődtem. Lepergek.

Örkény István: AZ ÉLET ÉRTELME

Ha sok cseresznyepaprikát madzagra fűzünk, abból lesz a paprikakoszorú.
Ha viszont nem fűzzük fel őket, nem lesz belőlük koszorú.
Pedig a paprika ugyanannyi, éppoly piros, éppoly erős. De mégse koszorú.
Csak a madzag tenné? Nem a madzag teszi. Az a madzag, mint tudjuk, mellékes, harmadrangú valami.
Hát akkor mi?
Aki ezen elgondolkozik, s ügyel rá, hogy gondolatai ne kalandozzanak összevissza, hanem helyes irányban haladjanak, nagy igazságoknak jöhet a nyomára.

Örkény István: KELJ FÖL ÉS JÁRJ! vagy A személyiség válsága

"Mi emberek sose vagyunk önmagunknak elegendők."
(Karl Jaspers)
"Minden pillanatban egy hőst temetnek!"
(Sören Kierkegaard)
"Az ember nem annyi, amennyi, hanem annyi, amennyi tőle kitelik."
(Örkény István: Levél Jaspers és Kierkegaard uraknak)


Amikor a rendőr elővezette az őrszobára, csak rongyai tartották össze. Bal nadrágszára térden alul hiányzott, pipaszár lába selyempapírba volt csomagolva és spárgával körültekerve, mint a sonka.
- Lépjen hátra – szólt rá a százados. – Miért nem fürdik, ha ilyen büdös?
- Épp a gőzfürdőbe siettem, amikor ez a rendőr utamat állta.
- Ott ő csak menedéket keresett – jelentette a rendőr –, mert attól félt, hogy meglincseli a tömeg.
Jegyzőkönyvbe vették a tényállást, mely szerint az elővezetett egyén kigombolt sliccel szállt föl a 77-es villamosra, ahol tovább is szeméremsértő magatartást tanúsított. Először is kezét, tenyerével fölfelé, a padra helyezte, amikor M. Pálné leánygimnáziumi igazgatónő el akarta foglalni a mellette levő helyet. Az igazgatónő sikoltva fölpattant, ő pedig, zavarát kihasználva, felhajtotta szoknyáját, és ugyanazon tenyerével a szebbik felére vert. Ekkor a méltatlankodó utasok leszállásra kényszerítették, majd üldözőbe vették.
- Szemenszedett valótlanság! – tiltakozott az elővezetett. – Ki hiszi ezt el egy Tuza Tivadarról, a gödöllői Talajjavító Állomás kutatójáról, akinek cikkeit egy szovjet és két olasz tudományos szemle is átvette?
- Mindezen felül – folytatta a rendőr –, a kalauznak jegy helyett egy darab sztaniolt adott át kezelésre, melybe előzőleg ömlesztett sajt volt csomagolva.
- Enyhe túlzás! – vágott közbe fölhevülten Tuza. – De még ha igaz volna is, legyenek hálásak, hogy valaki végre összegyűjti az utcán heverő szemetet!
- Ne várjon tőlünk dicsérő szavakat – mondta nyugodtan a százados. – De azért kár ennyire fölizgatnia magát. Eljárása kihágásnak minősül, és kétszáztól ötszáz forintig terjedő bírsággal büntethető.
- Nekem jól csengő nevem van a szakmában! – tiltakozott a kutató. – Annak bizonyítására pedig, hogy nem vagyok szexuális nyomorban, vegyék jegyzőkönyvbe a következő neveket…
E névsor összeállítására nem került sor, mert egy ősz hajú úr lépett be, a Magyar Sportolók Arcképcsarnokának szerkesztője, egy fényképész kíséretében. Amikor meglátta Tuzát, mélyen meghajolt.
- Láttam önt kiszállni a rabszállító autóból – mondta, s az ujjával tréfásan megfenyegette Tuzát. – Remélem, nem valami óracsempészési ügy?
- Maguk ismerik egymást? – csodálkozott a százados.
- Ki ne ismerné Husta II. Hubát, a négyszeres súlydobó olimpikont?
A kutató meghökkent.
- Itt valami tévedés forog fenn – mondta. – Sokszor ábrándoztam ugyan az atlétikáról, de már korán csontszú támadott meg, és ezért még a pingpongozásban se vittem semmire.
- Ő ilyen szerény! – mosolygott az ősz hajú úr, majd a fényképész segédletével megfosztotta a kutatót rongyaitól, atlétaöltözéket adott rá, és kezébe nyomta a súlyt.
Már az első dobás (melegítés nélkül) oly kitűnően sikerült, hogy hatalmas lyuk támadt az őrszoba falán, az utca túlsó oldalán álló villanypózna pedig derékba tört.
Épp akkor állt meg az őrszoba előtt egy külföldi autóbusz, melyről a német akadémia küldöttsége szállt le. Szerencsére senkinek sem esett baja.
- Es ist uns eine ausserordentliche Ehre – fordult a tolmácshoz az akadémia elnöke – den Professor Szaszadi, als Wohltäter des Menschheit begrüssen zu können.
- Mint az emberiség jótevőjét üdvözlik önt! – fordította a tolmács.
- Sajnos, ez nem nekem szól – szabadkozott a kutató, akit két akadémikus időközben frakkba öltöztetett. – Különben is, úgy hallottam, mintha Szaszadit mondtak volna.
- Mert hadilábon állnak a magyar kiejtéssel – mosolygott a tolmács. – A látogatás önnek szól, Sasadi professzornak, a rákellenes szérum feltalálójának.
A biológus hangja remegni kezdett.
- Hallgassanak meg! – könyörgött. – Ki ne álmodozott volna arról, hogy megszabadítja az emberiséget a ráktól? Én azonban csak természetes trágyák baktériumflórájával foglalkozom…
Ekkor azonban ismét kitárult az ajtó, s őrszobában megjelent Takács Marika, a Televízió szép bemondónője, operatőrökkel, kamerákkal és a hozzá való fölszereléssel, hogy anyagot gyűjtsön az Apró bűnök – kis bűnösök című sorozathoz. Amikor azonban észrevette az izgalmában még mindig reszkető biológust, fölragyogott a szeme.
- Asszonyom! – kiáltotta. – Ön itt?
- Kit nevez ön asszonyomnak, kérem? – vonta össze a szemöldökét a százados.
- Ki mást, mint Kenyeresné Knoblauch Ágikát, a kis mindentudót, aki egymás után nyeri meg a vetélkedőket, s már kétszer járt üdülni Szocsiban!
- Én csak egyszerű néző vagyok – tiltakozott Tuza, miközben a fogsora többször összekoccant. – A maguk vetélkedőin meg se tudnék mukkanni.
- Mindjárt elválik! Tessék megmondani, ki volt a gótok királya?
A kutató homlokát nagy erőfeszítéssel kiverte a veríték.
- Attila – mondta egy kis idő múlva.
- Gratulálok! – lelkesedett Takács Marika. – Mindjárt szalagra is vesszük ezt az érdekes beszélgetést.
Csakhogy erre se kerülhetett sor, mert megszólaltak a harsonák. A kis őrszobán, mely amúgy is dugig volt emberekkel, fényes papi kísérettel megjelent Dr. Charles Theodore William Lipschütz, a New York-i izraelita hitközség főrabbija. Az ablakon két helikopter szállt be, melyekről kóser húskonzerveket tartalmazó szeretetcsomagokat dobáltak le a jelenlévőknek.
- Nem tudom, jó helyen járok-e? – szólalt meg messze zengő, biblikus basszusán a világ legnagyobb hitközségének főpapja. – Ez itt a Sodrony utcai őrszoba? Mi úgy hallottuk, hogy megjött a Messiás, és ezen a helyen található.
Eközben az őrszoba egyik sarkában kigyulladt egy csipkebokor. Mindenki megilletődve nézett a lángokba, csak Tuza Tivadar nyögött egyet, aztán összeesett.
A százados kiüríttette az őrszobát, kávét hozatott, amitől a trágyakutató hamarosan eszméletre tért, és töredelmes vallomást tett. Beismerte olimpiai győzelmeit, a szocsi üdüléseket, eredményes kutatásait a rák gyógyításában, s nem tagadta azt sem, hogy ő a Messiás. Tény és való viszont, hogy jegy nélkül szeret utazni a villamoson, és ha fölszáll egy nagyfenekű nő, akkor alája teszi a kezét. Ez, mondotta, élete egyetlen öröme.
Szeméremsértő nadrágviselésért kétszáz forint felfüggesztett pénzbírságra ítélték. Hogy haza tudjon menni, a százados a saját zsebéből adott neki villamospénzt.
Tuza az ajtóból visszamosolygott, és áldásra emelte a kezét.
- Kelj föl és járj! – mondta barátságosan, aztán fölment a mennyekbe.

Évikeee: Érzelmek hullámain

El sem hiszem, hogy ez történik velem...


Ilyen érzelmek vihrában nem jó részt venni. Azt hittem, hogy már vége van ennek , de nem kezdődik minden az elejéről és őszinte nem lehetek, mert ha őszinte leszek fájdalmat okozok.
De ha hallgatok igy magamat sebzem meg.
Érti ezt valaki, én nem. Kezdek megbolondulni.

"Hagyd az Úrra utadat bizzál benne majd ő munkálkodik"-ebben bizva megpróbálok bizni...

kishús: Töredékek

ne kínozzuk egymást

nem úgy szokott elsülni semmi, ahogy az ember szeretné...

úgy jött ki, hogy Te nem vagy elég jooo, gondoltam, hogy zavarni fog

nem vagyok már odáig érted

egyre jobban oda vagyok érte és azt remélem, hogy bele is tudok majd szeretni, mert egy nagyszerű lány, akire mindig is vágytam

-legyél vele őszinte, csak erre kérlek

1 honnan veszed, hogy a csajom? nem igazán tetszett a kifejezés

milyen nagyszerűen nézel ki...

Egyedül akartál bulikba járni. Ez szerinted normális dolog?

ha ott vagy a közelemben, én már jól érzem magam!

Ha egyszer vkit igazán szeretsz, akkor nem vágysz másra...

miért hagytad ott??? az volt tőled a legnagyobb hülyeség! sok minden másképp alakulhatott volna

csak mondom, veled elég ügyesen kibékült, nem Te voltál elvégre a hibás...

késő bánat...bár, ahogy elnézem, nektek még nem biztos

annyi minden kavargott bennem...csak vhogy dolgokat mégsem mertem mondani...féltem , hogy hogy reagálnál...

-kuurva sárkány vagyok, elásom magam

hülye vagy!

-elmondod alkalmanként 5x

most már legalább el merem, mert féltettem a piciny lelked

-és templomban se voltunk, á, majd elmegyek az esküvődre...

sorolhatjuk a többihez: Majd egyszer...

kishús: Henitől

- Aromo úgy meséli, hogy Dömdödöm egyszer nagyon megszeretett valakit. Igen megörült, te is tudod, mennyire megörül az ember annak, ha megszeret valakit. El is indult Dömdödöm, hogy majd odaáll az elé a valaki elé, és azt mondja: szeretlek. Igen ám, de útközben látott két asszonyt. Éppen azt mondta az egyik a másiknak: ,,Én igazán szeretem magukat, de ha még egyszer átjön a tyúkjuk a kertembe!...'' Mi az hogy ,,de ha még egyszer'' - gondolkozott Dömdödöm -, akkor már nem fogja szeretni? Aztán jobban odanézett, s akkor ismerte meg a két asszonyt. Világéletükben gyűlölték egymást. ,,Ejha!'' - mondta Dömdödöm, és odaért a templomtérre. Ott éppen egy zsinóros zekés poroszló püfölt egy rongyos gyereket. ,,Én szeretem az embereket - ordította a poroszló, és zitty! a somfa pálcával -, de azt nem tűrhetem...!'' - óbégatta a poroszló, és zutty! a somfa pálcával. ,,Már megint ez a szó, már megint ez a szeretni szó!'' - mormogott Dömdödöm, és elgáncsolta a poroszlót, s amíg őkelme feltápászkodott, ő is meg a rongyos gyerek is kereket oldott. S úgy futás közben fülébe jut egy beszélgetésfoszlány. Egy fiú éppen azt mondja a másiknak: ,,Én a világon a legjobban a pirított tökmagot szeretem.'' Erre igazán elkeseredett Dömdödöm, de ez nem volt elég, mert akkor meghallotta, ahogy a ligetben egy lány azt mondja egy fiúnak: ,,Én igazán szeretlek.'' Mi az hogy igazán, háborgott magában Dömdödöm. - Akkor talán olyan is van, hogy nem igazán? Ha nem igazán, akkor az már nem is szeretet. S ha szereti, akkor miért kell hozzá az az igazán? Vagy szeret valakit az ember, vagy sem. S akkor elgondolkozott ezen a szeretni szón. Mit is jelent igazából? Mit jelentett annak az asszonynak a szájából? Mit a poroszlóéból? Mit a tökmagevő fiúéból, és mit a ligetbeli lányéból? Mit? De már akkor oda is ért ahhoz, akit megszeretett. Megállt előtte, rápillantott, és azt mondta: ,,Dömdödöm.'' Azóta se hajlandó mást mondani, csak ennyit, hogy dömdödöm.



/Lázár Ervin: A Négyszögletű Kerek Erdő, Bemutatkozunk/

kishús: Tudat alatt?!

Okosabban kéne élni, annyit mondhatok... Nem tudom, ez a dal jár a fejemben. Utálom ezeket a tudat alatti dolgokat. Totál kétségbeejtik az embert. Most miért pont ez a szám? Célzás lenne? Honnan jön? Ugyan kitől? Nem értem. Értetlen vagyok, tudom. Sokan mondták már. Vagyis én mondtam sokaknak, ők meg közölték, hogy én csak inkább meg se szólaljak. De lényegtelen.

Okosabban élni. Kinek mit takar az "okosan élni".

Odafigyelni. Odafigyelni másokra, a családunkra, a barátainkra, az emberekre, akik fontosak nekünk. A háziállatainkra, macskára, kutyára, hörcsögre... Odafigyelni a feladatainkra, a kötelességekre, a munkánkra... És odafigyelni nem utolsósorban magunkra.

Megfeleni. Kinek? Anyádnak, Apádnak, a tanáraidnak, a főnöködnek? Kinek akarjon megfelelni az ember? Csak saját magadnak akarj megfelelni, bármennyire nehéz is, hogy ne törődj a külvilág véleményével. Okoskodok itt- hisz okosabban kéne élni-, mégis én vagyok az első, aki mindenkinek meg akar felelni. Biztosan ez az. Okosabban kéne élni. Nekem, hisz tudom, h senkinek nem kell megfelelni, csak saját magunknak, mégsem megy. Túl nagyok az elvárások. Kevesen tudnak teljesíteni. Én nem tartozom azon kevesek közé, azok közé, akiknek teljesítményük által könnyebb az életük. Á, milyen unalmas is lehet nekik. Könnyebb, sőt, kishíján tökéletes életük van. Tökéletes, hisz mindenük megvan. Hmm, ja. Minden. Minden külsőség. Pénz, autó, hírnév. De családjuk lehet nincs, lehet, hogy egy cseppet sem boldogok, lehet nincs melletük senki, aki támogatná őket, ápolná lelküket.

(Fhuj, miket irkálok itten?!)

Az én lelkemet se ápolja senki. Miért nem? Eltaszítottam, most meg már másé. De jó neki, biztosan boldog. És ettől én is az vagyok.

Kishús: Zuhanok. Érzem.

Nem, neee... Ne vedd el tőlem, Istenem, kérlek, ne, kérlek, könyörgöm, nem teheted ezt, miért, miért kell..., pont ezt..., pont nekem... miért pont velem történik ez?! Nem hiszem el, félek, rettegek, pedig még nem tudok semmi biztosat. A kétségbeesés, ...hatalmába kerít. Leterít, és vérzek. Érző szívből, nyitott sebből vérzek, bocsássatok meg! Nincs esélyem ellene. Remény, bizakodás,... én meg ezek a fogalmak?! Nevetnem kell. Hogy játszanának szerepet életemben ezek a dolgok, ha ilyeneken kell végigküzdenem magam 19 évesen?! Nem hiszem el, miért pont én vagyok a soros? Miért? Mit tettem?! Tudom, vétkeztem, születésemtől fogva bűnös vagyok, hisz "bűnben fogantam és bűnben születek...", tudom, hibáztam, sőt, halmoztam a hibáimat, nem egy embert megbántottam, nem egy szívet összetörtem, nem egyszer vétkeztem, ellened, Istenem, kérlek, bocsásd meg nekem... Megteszek bármit, csak ezt ne kelljen átélnem, kérlek. Könyörgöm.

(...)

kishús: Vidámabb pillanatok

Rajongás...értem!

Meglátom a szemét: mosolyog. Olyan aranyos! Micsoda vadító szempár... Nem kéne kétszer kérnie, bármit szeretne, az biztos. Jön szembe, engem meg letepernek a gondolatok. Nem tudom hová legyek, amikor azt mondja „szia!“. És elhalad mellettem. Kiráz a hideg. Végigszalad rajtam, nekem meg feláll a hátamon a szőr. Utálatos érzés, ez esetben mégis magával ragadó. Imádom!
Utána nézek, ledobja a pólóját és a medencébe ugrik. Rámnéz, csillognak a szemei. Legszívesebben én is úsznék...vagyis fuldoklást színlelnék, csak hogy átélhessem, ahogy átkarolva a partra rángat. Átad a mentőknek...és odébbáll. Nem baj, tudom, hogy szeret, csak titkolja.
Másnap a pályán találkozunk, ahová én futni, ő focizni jár. Teljesen véletlen. A béna csapattársa elrúgja a labdát, ami nem mellesleg kishíján a fejemet viszi. Ő szalad oda érte- csak hogy közelebbről láthasson-, illedelmesen esedezik a bocsánatomért, és meghív egy italra- gondolom, még mielőtt odaérne mellém. Gondolatom első része tökéletesen beigazolódik, a folytatás nem. De csak mert családi vacsora lesz otthon náluk, az apukája tiszteletére. Legalábbis szerintem.
Az estét a barátaimmal a helyi kis vendéglőben töltöm, hogy elüssem az időt, míg ő a családjával bájolog. Az ajtóra pillantok- minden fél percben-, felbukkan. Hihetetlen...honnan tudta meg, hogy itt leszek?! Mögötte egy nyakigláb, vörös hajú, ragyás kis bige, a legújabb Gucci cuccokban. Biztos az unokahúga, akit ki akart menteni a családi vacsoráról. Megcsókolja. Akkor nem rokon.
Biztos csak féltékennyé akar tenni... De aranyos!!! Mi ez, ha nem szerelem?!

kishús: Bejegyzés

Bejegyzést írni... Az utókor számára, hogy Te is megmaradj, bármennyire szeretnél néha láthatatlan lenni, nem létezni, vagy -ilyen alapon-, csak elhúzni délre, hogy magányos lehess egy kicsit. Szándékosan magányos. Hányan élnek ezzel a "lehetőséggel"? Kevesen. Te is csak egy vagy azok közül, akik már nem tudják mit kezdjenek az életükkel?! Én is egy vagyok közülük. Élek. Megvan mindenem, jól élek. Mégsem vagyok elégedett. Nem tudom, mi lesz velem, mi legyen majd tíz év múlva, vagy mi lesz mindjárt, öt perc múlva. Mert ugyebár kár tervezni, hisz bármennyire megtervezed, úgysem úgy sül el, ahogy minden erőddel szeretnéd. Dolgozol rajta, dehát... ember tervez, Isten végez. Ezen nem változtatsz, bármennyire ragaszkodsz saját elképzeléseidhez. Ragaszkodj, én nem azt mondom... (Csakhát... minek?!)

Istenről jut eszembe, milyen rég voltam templomban... Pedig jót tenne a könnyű kis nyári depimnek egy megnyugvós istentisztelet... Csak ülni ott, és nézni magam elé, ahogy szoktam, esetleg "belefigyelni" a pap mondandójába néha, de persze (szerintem) ez nem elvárás. Bár, sokak szerint azért jár oda az ember... hát én nem. Vagyis néha... Persze a sokak véleménye nem érdekel. Meghallgatom, de nem érdekel. Aki pedig eleve úgy mondja, hogy a hangsúlyában benne van az "adnod kell a véleményemre" érzés (vagymi), hát az ne is várjon megértést. Lényeg, hogy... nincs lényeg. El kell mennem templomba.

Kishus: Ami segít az élet elviselésében :)

A Messiás Kézikönyve



"Emlékeztető a Fejlett Lélek számára



Távlat -
használd, vagy vesd el.
Ha a könyvben idáig értél, elfelejted, hogy ami
körülvesz,
nem a valóság.

Gondold meg ezt.

Ne feledd, honnan jöttél,
hová tartasz, és miért teremtetted
a zűrzavart, melynek közepében ülsz.

Szörnyűséges halál vár rád, ne feledd.
Sokat tanulhatsz, s élvezni is
jobban fogod, ha a tényeket
eszedben tartod.

Halálodat mégis komolysággal kezeld.

Ha nevetve mégy a vesztőhely felé,
fejletlenebb létformák nem értenek,
s bolondnak tartanak
még a végén.



Tanulni
annyi, mint felismerni,
amit régóta tudsz.

Cselekedni: bizonyságot tenni
arról, hogy tudod.

Tanítani: emlékeztetni másokat,
hogy tudják ők is, ugyanolyan jól.

Valamennyien tanulók,
cselekvők, tanítók vagytok.

Kötelességed
minden életben egy van csupán:
Légy hü magadhoz.

Hűnek lenni bármi vagy
bárki máshoz: nemcsak
lehetetlen, hanem
ismertető jegye a hamis
messiásnak.

A
legegyszerűbb kérdések
a legfontosabbak.

Hol születtél? Hol van otthonod?

Mit teszel?

Gondolkodj el
e kérdéseken néha, és
figyeld, miként változik,
amit felelsz.

Azt
tanítod legjobban, amit
magadnak kell leginkább
megtanulnod.



Élj
Úgy, hogy soha
ne szégyelld, ha a világ
megtudja, mit teszel,
mit mondasz,
még akkor is, ha nem igaz,
amit a világ
megtudott.

Barátaid
jobban ismernek téged
találkozástok első percében, mint
ahogy
ismerőseid megismerhetnek
ezer év
alatt.

A
legkönnyebb
elkerülni a felelősséget,
ha kijelented: "Enyém
a felelősség."



Életutadon
A benned élő, tanuló lény vezet,
a játékos szellem,
aki
igazi önmagad.



Ne fordulj el
a lehetséges jövőktől,
mielőtt meg nem bizonyosodtál, hogy nincs
mit tanulnod belőlük.

Szabadságodban áll
meggondolnod magad. Választhatsz
másik jövőt, vagy
másik
múltat.



Olyan
gond nincs, amely ne hozna
kezében ajándékokat
neked.

A gondokat azért keresed,
mert szükséged van
ajándékaikra.



A kötelék,
mely igaz családod összefűzi,
nem a vér, hanem
az egymás élete iránti tisztelet
s a benne lelt öröm.

Ritka, hogy egy család
tagjai egyazon
fedél alatt
nevelkedjenek.



Bizonygasd
saját korlátaidat,
s bizony,
szert teszel
rájuk.



Képzelj el
egy világot, mely szép
és igaz és
tökéletes,

Aztán pedig lásd be ezt:

a Létező
ezt sokkal jobban
elképzelte már,
mint te
most.



A felhő nem tudja,
miért épp erre száll,
s miért épp
ily sebesen.

Érzi a késztetést:

most erre van az út. De az ég tudja
az okot és a célt
minden felhő mögött,
s tudni fogod te is, ha
elég magasra szállsz,
hogy túlláss
a láthatáron.



Nem kél
olyan vágy benned, melyhez
ne kelne erő is benned
valóra váltani.

Meglehet,
hogy azért meg kell
dolgoznod érte.



A világ
leckekönyv, amelyben
az összeadást gyakorolhatod.
Ez nem valóság,
de kifejezheted benne a valóságot is,
ha úgy kívánod.

Úgyszintén
szabad ostobaságot írnod belé,
vagy hazugságokat, de lapjait
ki is szakíthatod.



Az
eredendő bűn:
korlátozni a Létezőt.

Ne tedd.



Ha
gyakorolod az elképzelt létet,
megérted majd,
hogy a képzelt személy
sokszor valódibb, mint
az az ember, kinek
teste van, és
szíve dobog.



Lelki-
ismereted
méri önzésed
őszinteségét.

Hallgasd
figyelmesen.



Minden ember,
minden apró mozzanat
életedbe úgy került, hogy
magad vontad oda.

Az pedig,
hogy most mit kezdesz velük,
rajtad áll.



Az
igazságnak, melyet
kimondasz, múltja
s jövője sincs.

Létezik,
s nincs is több
dolga ennél.



Íme
próbája annak,
hogy földi küldetésed
Véget ért-e már:

Ha élsz:
még nem.



Azért,
hogy szabadon, boldogan élhess,
fel kell áldoznod
az unalmat.

Nem mindig könnyű
ez az áldozat.



Ne légy
szomorú, ha búcsúzni kell.
Búcsúra szükség van
az új
találkozáshoz.

S az új
találkozás, bár percek
vagy életek múlnak el közben,
barátok számára
bizonyosság.



Megmérheted
tudatlanságodat azon,
hogy mennyire hiszel
Igazságtalanságban és sorscsapásban.

Amit a hernyó
a világ végének tekint,
azt a mester
pillangónak nevezi.



Minden
mi e könyvben áll,
lehet
tévedés is."

kishús...

(...) Minden álmom egy csuucs LUMIX-gép, amit alig fogok elbírni, mert annyi objektív lesz rajta, és minden vágyam olyan helyekre eljutni, mint a Kanári- szigetek, Dominika, Thaiföld, Görögország, meg egyéb olyan helyek, ahol millió jó képet csinálhatok, és bejuthatok velük a pesti egyetemre, amit kinéztem magamnak, hogy fotózást és képszerkesztést tanulhassak...szeretem ezt a falut, szeretem a levegőt, a tavat, a szőlőhegyet, mégha néha kapálnom is kell, és szeretem a Faluházat, pedig ott folyton segédkeznem kell anyukámnak. De imádom az Anyukámat is, és szivesen segítek neki, meg Apukámat is, aki néha őrjítő a vadászdolgaival, meg az Öcsikémet is, aki tökre jó fej, és tudom, h nagyon szeret engem, csak néha nem mutatja ki, h ne lehessek annyira biztos benne. És imádom a könyveket, a netet, a zenét, Ákost, a Republicot, (meg a jó zenét, amit nem tudok nevén nevezni), szeretem a kedvenc filmeimet, az Édes Novembert, a Hideghegyet, az Angyalok városát, szeretem a sportot, a focit, meg a röpit, pedig mindkettőben béna vagyok, a motorokat, a száguldást, imádok jetskizni, pedig kuuu**a sós a tenger, imádok vezetni, szeretem a Mazda 3-ast, tűzpirosban, meg a fekete Fordunkat, ami megy, mint az állat, meg a myVIP-et, szeretek aludni, vagy lustulni egész nap, szeretem a vízpartot, Tatát, a vizek városát, az Angol kertet, a tengert, meg imádom Pamacsot, pedig már nem él, imádom Móriczot, meg Fany-t, meg Kirát, a nagyszüleimet, az unokatesóimat, az unokaöcsikémet, Mátét, aki túl sokat hisztizik, és néha elviselhetetlen, de nagyon aranyos, és zabálnivaló. Szeretem Márait, Ady-t, szeretem Istent, szeretem, h élhetek, mert élni jó, csak ezt néha elfelejtem, és szeretem a barátaimat, akik emlékeztetnek rá... Szeretem, h csillagos az ég, hogy tavasszal rügyeznek a fák, hogy néha (nagyon néha!!) esik az eső, és szeretem az esernyőmet, de az esőt magában utálom, de szeretem a havat, a sok, tapadós havat, szeretek síelni, korizni, meg szánkózni a hegyen, és szeretem az őszt is, amikor hullanak a levelek, és a szél összekócolja a hajam, és szeretem szeptember 23-át, minden esetben, még ha esik is, (ne essen!!), de szeretem, mert a szülinapom. És szeretem az emberkéket, akik nem felejtik el, és szeretek sok sms-t kapni, meg szeretem a Piri néni gyümölcstortáját, meg a rafaellós fagyit. (...)